Számít a méret? ;)
Számít a méret? 😉
Vannak helyzetek, amikor fontos a méret. Mielőtt kombinálni kezdenél hogy mikor, segítek.
Én most itt a hialuronsavra gondolok.
Többféle molekulaméretű is létezik belőle, és a különbség közöttük az, hogy milyen mélyen tudnak a bőrbe felszívódni.
Amelyik nagyobb méretű, az azért hasznos a bőrnek, mert a bőr felső réteget tölti fel, azaz ott segít a vizet megkötni. Ez egy azonnali hatással jár, azaz rögtön, ahogy bekented a bőrödet a készítménnyel, látni fogod, hogy feszesebb, simább a bőrfelszín. Ez azért is előnyös, mert a bőr védelmi rétege rugalmas a benne lévő folyadéktól, és egészséges, ellenálló marad a külső hatásokkal szemben.
A kis molekula méretű viszont azért hasznos a bőrnek, mert a mélyebb rétegekben tudja a folyadékot megkötni. Ebből következik hogy ez felel a hosszútávú hatásért. Ezért úgy érdemes megválogatni a kozmetikumokat, hogy mind a két fajta hialuronsavat tartalmazzák. Hiszen jól jön az azonnali hatás is, és így a készítmény hosszútávon is hatásos lesz.
Ezek mellett az is megérthető, hogy elengedhetetlenül fontos a hialuronnsavas készítmények használatakor is, a megfelelő folyadékfogyasztás. Mert azt a vizet fogja tudni megkötni a bőrben, ami benne van. 🙂
Ezen kívül, az is fontos információ, hogy a hialuronsavas kozmetikum ne tartalmazzon olyasmit, ami eltömíti a pórusokat pl. kőolajszármazékokat. Ezek ugyanis gátolnák a felszívódását.
Egyszer régen írtam már a hialuronsavról. Ha érdekel még néhány információ, erről a csodás kis anyagról, akkor itt olvashatsz róla: https://eszterkrem.hu/blog/viz-hogyan-tartsuk-meg-a-borben Például, hogy igazából nem is sav! És melyik Eszterkrémekben találod meg?
Minden sorát szeretettel írta, Eszter