12.990 Ft
AntiAge feszesítő arckrém
4.90
A krém, amit mindenki szeret :)
Először anyukámnak készítettem el ezt a krémet, mert a változókorral elkezdett a bőre megereszkedni, és egyébként is szárazabb volt a bőrállapota, mint korábban. Aztán bevallom, hogy kicsit megirigyeltem tőle, mert láthatóan szépítette a bőrét, és kipróbáltam magamon is, bár csak 30-páréves voltam akkor. Nekem sok volt a bőrömre, de nedves bőrön azért néha használtam. Most, hogy már elhagytam a 40-et is, őszre, télre mindig előveszem, mert láthatóan tömörebb a bőröm tőle.
Ha igazán intenzív hialuronsavas ránctalanító krémre vágysz, ami egyszerre tápláló, hidratáló, és gyorsan, mégis mélyen felszívódik, akkor megtaláltad.
Kétféle hialuronsavat is teszünk bele, mert az egyik féle a bőr felszínét hidratálja, a másik, mélyebb rétegekbe hatolva feltölti, és segít megtartani a nedvességet a bőr rétegeiben. Ráadásul ez a bőr saját nedvességmegkötő anyaga, amit érdemes idővel pótolni, hogy még sokáig hidratált és feszes maradjon a bőröd.
Ezen kívül a kedvenc anti age olajomból is teszünk bele, a gránátalmamag olajból, mert növeli az érett bőr rugalmasságát, segíti a regenerációs képességét. Igazi csodaszer a feszességét vesztett bőrnek. A búzacsíra olajat sem sajnáljuk belőle, mert magas E és A vitamin tartalmával segíti a kötőszövetek rugalmasságát. Kerül még bele narancsvirág víz, mert nyugtató, harmonizáló hatású, rózsavíz, aloe vera, argán olaj, szőlőmag olaj, sheavaj... Soroljam még? :)
Aktív összetevőinek köszönhetően, azonnal kisimítja bőrödet, és hosszantartó használatával megakadályozhatod a ráncok elmélyülését, a meglévő ráncok mélységét csökkenti. Illatát nőies, jázminos illóolajkompozíció adja, ami bőrjavító hatású, és sejtelmesen édeskés, romantikus illatú.
50ml
Reggel és este finom mozdulatokkal oszlasd el a letisztított arcbőrödön. Kombináld bátran bio olajokkal, és/vagy növényi hidrolátummal.
Vásárlói értékelések
4.91
22 értékelés
21 értékelés
Kata
rozsa9177@gmail.com
Estere a feszesito szerumot hasznalok, reggel ezt a kremet hasznalom, mar most latszik h szebb tole a borom pedig nemreg rendeltem. Tokeletes allagu Jo illatu, konnyu a boromnek. Szuper az osszes termek! 😍🥰
dr.Elek Szilvia
Csodálatosak a krémek; finom textúra, kellemes illat, nagyon jó érzés a bőrnek, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Tünde
Allergiás vagyok több kémiai összetevőre, ezért örülök, hogy végre tudok valamit huzamosabb ideig használni! Köszönöm
Tarnóczy Mariann
végre nem érzem h egy számmal kisebb lenne a bőröm a képemen a kelleténél.. :)))) nappal használom, szeretem.. kicsit nehezen szívódik fel, pici idő kell neki - de nagyon kellemes, az illata is.. :)
Eszter
Arctonikkal együtt használom, nem zsíros hatású, gyorsan felszívódik. Évek óta nem használtam semmit az arcomra, érzékeny lett még a legnatúrabb (legalábbis papíron) készítményekre is. Az Eszterkrémre se bőrpír, se viszketés nem jött elő. Csak ajánlani tudom.
Adri
Pajzsmirigy miatt irtó száraz/vízhiányos volt eddig a bőröm! De ez a krém fantasztikus! Nagyon szeretem! Köszönöm!
Marcsi
Imádom az Eszterkrémet - több kencét is használok már évek óta, ezt nemrég kaptam ajándékba, viszont sajnos nem szereti az érzékeny bőröm. Már felkenésnél viszketett, és amitóta használom húzódik a bőröm, száraz piros foltok és apró pöttyök jelentek meg az arcomon. Valószínűleg valamelyik összetevő okoz irritációt (én a rózsavízre tippelek), így sajnos ettől a krémtől búcsút vettem (legalábbis az arcomra nem kenem). Viszont tényleg remekül hirdatál, testápolónak használom most.
Magdi
Nagyon szuper krém. Ezt kellene árulni a drogériákban
Skobrák Vivien
Nagyon tápláló, jó minőségű krém. Szeretem! :)
Libor Ági
Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a terméket. A felszívódása tökéletes, és valóban tartást ad a bőrnek így 50 után kicsit. Biztosan rendszeres vásárló leszek!
Ildi
Elégedett vagyok a termékkel, szívesen használom! :)
Margit Nagyné Csapó
Először kicsit féltem hogyan bírja majd a bőröm, mivel meglehetősen érzékeny és szinte mindentől viszket. De jól vizsgázott ez a krém. Megszerettem és úgy látom szebb lett a bőröm. tőle. Ami nem kis teljesítmény, mivel "érett" bőröm van. Nem kicsit...
Anikó
Azt hiszem, így a 35. életévemben ideje megbarátkoznom az "'anti aging " fogalmával. Mi mással kedzhett volna, mint ezzel a szolidan gyümölcsös illatú, könnyed, frissítő érzetet keltő Eszterkrémmel? Nagyon kellemes maga a felvitele is, az egyébként normál típusú bőröm seperc' apatt beszippantja, így az esti rutin után reggel egy fiatalos arc mosolyog rám a tükörből. Viszlát szarkalábak, kicsit még váratok magamra, pár év múlva találkozunk!
Csernák
Nagyon elégedett vagyok a krémmel! Bő két hete használom, és azt hiszem felülmúlja a titkos reményeimet is. Nagyon száraz a bőröm és mivel már 50 éves vagyok a változókor problémáit is elkezdtem észrevenni. Ez a krém csodásan feltölti, vitalizálja a bőrömet. Reggel és este is használom, ráadásul a szem környékére is ezt kenem, de úgy látom, hogy ide is kiváló. Nem kell sok belőle egyszerre, pedig eddig azt vettem észre, hogy minden krémből nekem sok kell. Eleinte zavart, hogy számomra furcsa az illata, de már megszoktam, és gyorsan eloszlik az illat. Ez sem tántoríthat el a krém használatától! :) A nyakára és a dekoltázsomra az olajos feszesítő szérumot kenem, és erről is csak a legjobbakat mondhatom! Ráadásul az illata is nagyon bejön!
Ibolya
Annyira imádom! Pár hete használom a krémet... bőröm csak úgy ragyog! Köszönet nektek érte!!!
Mária
Tücsök
Éjszakára használom. Nagyon bevált, tökéletesen feltölti az apróbb ráncaimat. Hidratálása reggelig is kitart. Nem okoz pattanásokat sem. Nagyon jó illata van. :)
Kati
Nagyon szeretem!
Timea
Éjszakai krémnek használom; reggelre egyértelműen látható a hatás.
Gyergyák Mónika
Betti
Isteni az illata, bátran állítom, hogy ez is nagyon jó a bőrömnek, szépen feltölti. És már megtanultam, hogy gyorsan el kell használni, nem szabad sokáig tárolni :-)