Barion Pixel
Blog

Milyen bőrre, milyen virágvíz?

Milyen bőrre, milyen virágvíz?

Kezdjük az elején. A növényi vizek, a rózsavíz is ugyanúgy készülnek, mint az illóolajok, sőt, velük együtt. Ami a desztilláló csövéből kifolyik, az egyrészt az illóolaj, másrészt a növényi víz. Lent a víz, fenn az olaj 🙂 az általános törvények szerint. Az aromavizekben (mert így is nevezik) kevesebb, mint 1%-nyi illóolaj található, így az adott növény hatását egészen finoman élvezhetjük, és kihasználhatjuk a jótékony hatásait. Úgyhogy használjuk is ki!


Hamamelis, vagy  más néven varázsmogyoró víz

A kevert, olajos és/vagy tág porusú bőr kedvence, mert összehúzó hatású. Az illata számomra maga a frissesség, egyszerre élénk, tiszta és enyhén fűszeres gyógynövényes. Ha dezodort készítünk, ami vizes alapú abból sem érdemes kihagyni összehúzó hatása miatt. Én még frissítő nyári permetnek is használom önmagában.

 


Narancsvirág víz

Vagy más néven Neroli víz. Ezt a vizet, a keserűnarancs virágainak a lepárlásakor nyerik, és régi-régi parfüm alap. Jellegzetes, és megosztó az illata. Nem tudok embert, aki semleges lenne iránta, vagy szereti, vagy utálja. Én szeretem 🙂 Édeskés, jellegzetes jegyei vannak, és bármibe is kevered, ki lehet érezni belőle. A hatása nyugtató, hangulatjavító, és enyhe antidepresszáns.

 


Búzavirág víz

A szem és a szemkörnyék gyógyítója. Minden fajta érzékeny állapotra, duzzanatra jól hat. Enyhe összehúzó hatása is van, szóval tulajdonképpen mindennel rendelkezik, amire a szemkörnyéki bőr vágyhat 🙂 Az illata könnyed, virágos, éterikus. Ha sok időd töltesz számítógép előtt mindenképpen érdemes beszerezned egy flaskával!

 


Immortel víz

…vagy más néven olasz szalmagyopár. Az ekcémás, irritált, problémás bőr védőangyalkája ez a hidrolátum (mert így is nevezzük a növényi vizeket). Nyugtató és gyulladáscsökkentő hatású, így minden irritációval járó bőrállapotra jótékony. Lehet ez csípés, vagy kiütés, rosacea vagy ekcéma. Az illata fűszeres balzsamos, de azért könnyed is ugyanakkor.

 


És végül az ismertebb rózsavíz se maradjon ki, mert csodálatos nőies, elvarázsoló…

Ha azt mondod rózsavíz, nekem az jut eszembe, hogy hidratáló. És megjelenik a puha rózsaszirom érzése az ujjaim hegyén. Nekem ilyen az illata is, mint a selymes érzés az ujjaimon.

A rózsavíz a virágvizek jolly jokere. Újszülöttektől, az idősödő bőrig minden állapotra jótékonyan hat. Az irritációra megnyugtató, érzelmeket kiegyensúlyozó, ráadásul enyhe afrodiziákum hatású.

Minden esetben, de a rózsavíznél különösen fontos, hogy győződjünk meg róla, hogy honnan származik, mit tartalmaz, mert az indiai boltban vásárolt párszáz forintos holminak garantáltan nem lesz jótékony hatása. Én a minősített BIO anyagokat részesítem előnyben, és többször bebizonyosodott, hogy megérte a befektetett plusz költséget! Ne sajnáld magadtól, szeretteidtől a legjobbat, meg fog térülni.

Ráadásul megérdemled! 😉

minden sorát szeretettel írta: Eszter

Vigyázz magadra, csak egy van belőled!
0
    0
    Az Ön kosara
    A kosara üresVissza a boltba