Véleményem szerint egy jó krém elsősorban természetes anyagokból áll, azaz hidegen sajtolt növényi olajokból, virágvízből, gyógynövénykivonatokból. Ezeket szükséges kiegészíteni (másodsorban) természetes segédanyagokkal, amilyenek pl az emulgensek, amik azért kellenek, hogy az olajból és a vízből krém legyen. A segédanyagoknak is sok fajtája van, és én eddig mindenre találtam természetes (minősített bio kozmetikumokban is elfogadott) és hatásos alternatívát.
Az olajok széles palettáján vannak bázisolajok, és hatóanyagolajok is, attól függően, hogy mennyire magas a hatóanyagtartalmuk. Érdemes ezeket okosan és harmónikusan összeállítani, hogy az adott problémára amire a krém készül, éppen az ideális kombináció álljon össze. Például egy érzékeny, száraz bőrre remekül működik az édesmandula olaj, mert puhító, védő hatású, de feltétlen érdemes sokkal magasabb hatóanyag tartalmú olajokkal kiegészíteni, mint például a fekete kömény olaja, vagy a homoktövis olaj.
A virágvizeknek szintén igen széles palettája létezik, és legalább annyira sokfélék és hatékonyak, mint a hidegen sajtolt olajok. Remek, ha egy krémben a tiszta víz mellett, valamilyen növényi hidrolátum is helyet kap. Egyébként önmagukban is fel lehet használni a bőrápolás során őket, mint arctonik, vagy frissítő permet. Ha biztosra szeretnél menni, akkor válaszd a sokoldalú bio rózsavizet!
Soha ne azt nézd, hogy mi nincs egy kozmetikumban, hanem, hogy mi van!
És, hogy miért jobbak a természetes krémek, mint a szintetikus anyagokból készültek? A videóból megtudhatod! :)